A búvártúrák tervezésének egyik izgalmas része az, hogy előre kiderítjük, hogy szokás adott helyen merülni.
A búvárkodásban az mindig megegyezik, hogy a víz alá kell merülni.
A kérdés az, honnan indulunk: partról sétálunk be vagy hajóról ugrunk?
Ezt még lehet tovább osztani. Az a hajó lehet kis csónak, nagyobb hajó, vagy egészen nagy is, ahonnan nem csak merülünk, de ott is lakhatunk. Természetes, hogy mindegyik mód más lehetőségeket nyújt a búvárok számára. Azt le kell szögezni az elején, hogy egyik sem jobb mint a másik. Mind a parti, mind a hajós merülés kínálhat parádés víz alatti kalandokat.
Talán elsőre azt gondolhatnánk, hogy a parti merülés feltétlenül egyszerűbb és biztonságosabb. Bemegyünk, merülünk, kiúszunk. Mi gond lehet? Nos, elég sok helye van a világnak, ahol a parti bemenetel a jellemzően hullámos víz miatt nagyobb odafigyelést kíván. A víz alatt az áramlatok vihetnek messzire, s ha nincs csónak, kiúszni a felszínen több, mint nagy kihívás. De ha ilyen nem is történik, a merülés végén, fáradtan kimászni a partra sem mindig egyszerű, főleg a nehéz felszereléssel a hátunkon.
A hajós merülések során ugyanúgy bajba lehet kerülni áramlások miatt. Ha a víz mozgatja a hajót, abban a pár lépésben is el lehet esni, és időnként kimászni is nehézkes. Mind a két módnak megvan tehát a jó és rossz oldala. A hajós merüléseknél fontosabb az, hogy igazodjunk az ütemezéshez, akkorra legyünk készen, amikor mindenki más. Parti merülésnél egy kis csúszás ritkán okoz gondot- feltéve, ha nem olyanok a helyi árapály viszonyok, hogy nagyon is számít az időpont.
Ami feltétlenül nagyon nagy különbség, és nagyon egyéni dolog, az az, hogy ki mennyire bírja a hajózást.
Nem akarok gyorstalpalót tartani a tengeribetegségről, az okokról és lehetséges megoldásokról- feltételezem, a többség tudja, van-e ilyen problémája vagy sem. Aki nem bírja a tengert, annak nagyon nem mindegy, hogy van-e valahol parti merülési lehetőség. Vagy ha már hajóra kell szállni, milyen körülmények várják.
Szerintem nagyon fontos már a búvár úti cél kiválasztása előtt, hogy tudjuk, mennyire fontos számunkra ez a szempont.
Tele van az internet hasznos információforrásokkal, nagyon szépen le tudjuk szűrni, hol hogy érdemes búvárkodni. Több országban konkrét régiótól függ, van-e jó parti merülési lehetőség. Szóval nem érdemes általánosságban kijelenteni, hogy csak ez vagy csak az jellemző ott.
Remek példa erre a Vörös-tenger egyiptomi partszakasza. A Sínai-félszigettől indulva Dahab városa legendásan jó parti merüléseket kínál. Kicsit délebbre, Sharm El Sheik kikötőjéből viszont naponta tucatnyi búvárhajóval indulnak merülni a környék legjobb helyeire a búvárok. Hurghadában ismét a hajós merülés a jellemző, de innen akár egy hetes hajós szafarira is indulhatunk. Délebbre Marsa Shagra környékén viszont megint remek parti merülések várják a búvárokat.
Szintén Vörös-tenger, de egy kicsivel odébb: Jordánia rövidke partszakasza, Aqaba azért érdekes, mert itt a merülőhelyek többsége ugyanúgy megközelíthető partról mint hajóról. Tehát az egyik búvárbázist választva kivisznek autóval a megfelelő kiindulási pontra, begázolsz a vízbe, elúszol a merülőhelyig és vissza. A másik búvárbázison felszállsz reggel a hajóra, és a merülőhelyre érve onnan ugrasz be a tengerbe.
Ám ez a ritkább forgatókönyv. Gyakran jellemző az, hogy a jobb merülések kedvéért általában hajózni kell. A partról elérhető egy-két sekély helyen inkább csak intróznak, tanfolyamoznak a búvárok, netán a kifejezetten hosszú, nyugodt merüléseket kedvelő fotósok keresik az apró témákat partról indulva. Ilyesmire számíthatunk például a horvát Adrián.
Azt gondolom, a búvárok többsége kénytelen megbarátkozni a hajózással.
Az informálódás kifejezetten fontos, mert hajó és hajó között nagy különbség van. Néhol a napi hajós merülésekhez kis csónakot használnak, amivel viszonylag hosszan kell vágtatni a tengeren oda és vissza. Cipruson, a híres Zenobia roncshoz viszont sok bázis nagy hajóval megy ki, az út pedig csak pár perc. Szinte bárki számára kibírható. A jobb búvárbázisok olyan leírást adnak, amiből te magad is láthatod, hogy néz ki a hajós merülés, akár még a hajóról vagy csónakról is akad fotó.
Ha szinte kizárólag a parti merülések érdekelnek, akkor itt van pár jó úti cél, ami kifejezetten ezekről ismert.
A Vörös-tengeren a már fent említett Dahab illetve Marsa Shagra, illetve a jordániai Aqaba jól ismert, kedvelt terület, változatos lehetőségekkel. A Földközi-tengeren a jó parti merülésekről híres Málta, a kedvelt roncsok szinte mindegyike elérhető így. A Karib-tengeren Bonaire szigete számít legendásnak ezen okból. Ázsiában például a Bali szigeten található Tulamben falu és környéke kifejezetten ajánlható, ha valaki feltétlenül parti merüléseket keres.
És mi van a másik véglettel, azzal az esettel, amikor az egész búvártúrát egy hajó fedélzetén szeretnénk tölteni? Vannak olyan helyek, amik máshogy el sem érhetőek (Galapagos-szigetek, Cocos-sziget, Socorro például). A több napos vagy akár egy hetes búvárszafarik nagyon kedveltek a Vörös-tengeren, a Maldív-szigeteken, Thaiföldön.
Ám ezeket nem nagyon ajánlanám olyannak, aki azért merül kizárólag partról, mert a tengert nem bírja- teljesen mindegy, mekkora a szafari hajó, még a nyugodt tenger is mozog kicsit.
És időnként szó sincs nyugalomról! Ha felkorbácsolja a szél a hullámokat, még a rutinos tengerjárók is csak kapaszkodnak. Ennek eshetőségével ilyen túrán mindig számolni kell.
A lényeg az, hogy akár önállóan, akár szervezetten utazol, tudnod kell, te mit szeretnél, és tisztában kell lenned azzal, a kinézett a hely illeszkedik-e az elképzeléseidhez. A búvárkodásban sokféle módon meg lehet találni az örömöt, és tőled függ, rajtad múlik elsősorban, neked sikerül-e.