Több lehetőség, több merülés, több kihívás: egy hét egy búvárhajó fedélzetén a Vörös-tengeren igazi kaland.
Egyiptom az egész világ búvárturizmusának az egyik központja.
Látványos élővilág, meleg víz, roncsok, megannyi búvárcég és viszonylag nyomott árak: ennél sokkal jobb kombináció nem létezik.
A népszerű tengerparti nyaralóhelyek búvárbázisai mellett az egész országot bejáró szafarihajók is lehetőséget kínálnak a merülésre. Méghozzá nem is akármilyet!
Visszatekintve az időben, már négy évtizede, az egyiptomi búvárkodás fellendülésének kezdetén, léteztek hajók, amikről nem csak merültek, hanem a búvárok ott is laktak. Átalakított halászhajók voltak ezek jellemzően, jól bírták a helyi viszonyokat, ám kevés luxust kínáltak. Mégis akadtak, akik bevállalták a kompromisszumot, mert cserébe kevesek által látogatott helyekre jutottak el.
Ma is ez a fő vonzerő. A parttól távol eső zátonyokon már nincsenek pancsoló turisták. Igaz, egy forgalmasabb napon búvárok buborékoszlopainak tucatjai emelkednek a felszín irányába, de ez mégis más. A nyílt tengeren nyugvó roncsok, mint a Thistlegorm vagy a Carnatic sokkal kényelmesebben merülhetőek ilyen hajókról. Egész hosszú útvonalat is bejárhatunk, több térség merülőhelyeit felfedezve.
Nagyjából húsz éve már szafarihajók sora volt a hurghadai kikötőkben. Ezek szépen lecserélődtek, mind jobban felszerelt, mind nagyobb kényelmet nyújtó hajókra. Szeretnénk hinni, hogy egyben biztonságosabbá is váltak, de az utóbbi időszak egyiptomi búvárhajó balesetei után sokakban felmerült a kétely, hogy valóban azok-e. Ezt a témát elkerülni nem lehet, nem is érdemes: próbáljunk szétnézni, informálódni, mielőtt szafarihajóra szállunk, és a hajón is igyekezzünk minden biztonsági szabályt betartani. Ez elsősorban a mi érdekünk.
A mai egyiptomi szafarihajók többségén két ágyas, saját fürdőszobás kabinokban helyezik el a vendéget.
Az árban benne van a teljes ellátás, főétkezésekkel és napközbeni harapnivalóval. Olyasmi ez tehát, mint egy úszó hotel, ahol kizárólag a merülésekre és a pihenésre kell koncentrálni.
Általában azok szokták azt mondani, hogy a szafarin minden merülés húzós, veszélyes és ezért állandóan nagyon észnél kell lenni, akik ilyen túrán még soha nem voltak. Mivel napi négy merülés a jellemző, ráadásul a hajó üzemeltetőjének is az a legfontosabb, hogy minden vendég biztonságban legyen és elégedetten szálljon le a hajóról, szó nincs arról, hogy egy héten át csakis kommandós merülések zajlanak.
Az eligazítást a profi merülésvezetők tartják, akik pontosan elmagyarázzák, mire kell számítani. Kitérnek az áramlásokra, mélységre és minden egyébre.
Mindenki eldöntheti, részt vesz-e a merülésen, vagy majd a következőn, ami valószínűleg máshol lesz, és teljesen más jellegű.
Egy hét alatt úgy is könnyedén összejöhet tucatnyi merülés, ha az ember kizárólag a sekélyebb, egyszerűbb merülőhelyeken ugrik vízbe.
Azt természetesen le kell szögezni, hogy a búvárszafarik programjában majdnem mindig vannak mélyebb, nyílt tengeri merülőhelyek, tehát az tudja igazán élvezni ezeket a túrákat, akinek megvan az alapvető rutinja.
Bárhol is merülünk, érdemes a helyi vezetőt figyelni, követni, egyrészt a biztonság miatt, másrészt azért, mert ők előbb észreveszik a különleges dolgokat.
A kényelem pedig egyértelműen a szafarik oldalára billenti a mérleget.
Nem kell korán kelni a hotelben, nem kell transzfer a kikötőbe, nincs egy órányi hajózás a merülőhelyre. Ehhez képest a szafarihajón bekopognak reggel a kabinba, ha kedved van, felkelsz, iszol egy kávét, meghallgatod az eligazítást, és aztán a hajó végén felveszed a felszerelésed, majd irány a víz.
Újból ki kell emelnem, hogy a búvárszafari azért ezzel együtt is inkább ajánlható a már rutinosabb búvároknak. Az is fontos tényező, hogy nem mindenki bírja ugyanannyira a tengert, és akinek egy hét sok a fedélzeten, a túra végére már meglehetősen elnyűtt lesz. Megítélésem szerint teljesen természetes, hogy a búvárok egy része néhány szokványos egyiptomi túra után belevág a szafarizásba. Van, aki utána soha többé nem is megy másféle vörös-tengeri útra, mert ez a hét tényleg száz százalékban a merülésről szól. Aki nem szereti a bazározást, a hurghadai éjszakai életet, az itt ezektől mind elszakadhat. Olyan túra is akad, ahová kísérőket, családtagokat, akár gyerekeket lehet vinni, mert az útvonal kifejezetten ehhez a körhöz igazodik. Napfény, tenger, búvárkodás- megvan minden ami fontos.
A sok merülés természetesen akkor esik jól, ha a víz is kellően meleg.
Emiatt volt egy elég erős eltolódás az utóbbi években. Valamikor régen az egyiptomi búvárszafarizás egész éves műfaj volt. Sokan örültek, hogy egyáltalán merülhettek, és nem nagyon panaszkodtak miatta, ha mondjuk februárban “csak” 23 fokos volt a víz és időnként az erősebb szelek miatt a hajót nagyobb hullámok dobálták. Ma már a téli időszakban sok szervező nem is indít szafarikat, mert kevés az érdeklődő. Ha őszinte akarok lenni, bevallom, én is kizárólag nyáron vagy ősszel megyek ilyen túrára a Vörös-tengeren.
Az árakban is volt mozgás, természetesen. Igaz, a hajók is több kényelmet nyújtanak, a nagyobb, klimatizált kabinokkal, kényelmes szalonokkal, tágas búvárfedélzetekkel. Most már általános az is, hogy a szafarihajókon lehet a sok merüléses túra biztonságát növelő nitrox légzőgázt tölteni. No meg a szolgáltatók a nemzetközi versenytársakat is figyelik, és a vörös-tengeri búvárkodás még így is az olcsóbbak közé sorolható.
Az egy hetes túrák ára ezer euró körül mozog, ami nem olyan kevés pénz, de ha belegondolunk, hogy kapunk szállást, ellátást és sok merülést, nem rossz ajánlat.
Izgalmas rész annak kiválasztása, melyik szafari útvonal mellett döntünk. Indulnak hajók Sharm El Sheikből, Hurghadából, Marsa Alamból és egyéb pontokról. Az északi túrák jellegzetessége az, hogy sok látványos roncs útba ejthető. Az Abu Nuhas környéki roncstemető (Giannis D, Carnatic), a Thistlegorm, a Dunraven, az Ulysses mind erre van. Itt találjuk a pazar éjszakai merülésekről ismert Gobal szigetet is, illetve a Ras Mohammed, a maga csodálatos élővilágával. A hab a tortán a Shaab El Erg zátony, ahol nagyon gyakran csatlakoznak delfinek a búvárokhoz: ez az élmény minden túrát meg tud koronázni.
A nyílt tengeri merülőhelyeket, tehát a Brother-szigeteket, a Daedalus– és Elphinstone-zátonyokat érintő útvonalon gazdag élővilág, és kis szerencsével cápák várják a búvárokat. A parttól hosszú hajóútra eső pontok, a kifejezetten nyílt tengeri viszonyok, áramlások miatt ezt a túrát kifejezetten tapasztalt búvárok számára szokták ajánlani.
Marsa Alamtól délre is vannak színpompás zátonyok, illetve érdekes, látványos üregrendszerek. Még délebbre, a St John szigetek környékén felbukkanhatnak cápák, és nem meglepő módon, errefelé a víz is melegebb 1-2 fokkal. Ezeknek a túráknak a legkellemetlenebb része az szokott lenni, hogy ha Hurghadába érkezik a búvárcsapat, akkor jó hosszú buszos transzfer várja őket a kiindulási kikötőig.
Még egy izgalmas tényt meg kell említeni. Vannak ugyan tipikus búvárszafari útvonalak Egyiptomban, de a Vörös-tenger hatalmas, és sok pontja alig felfedezett. Léteznek olyan, szinte soha, senki által nem merült helyeket megcélzó szafarik, ahol valóban felfedezőnek érezhetjük magunkat. A Szuezi-öböl északi részének roncsai közül kiemelkedik az SS Turkia, ahova csak maroknyi búvár jutott el. Akad pár expedíció, ami évről évre visszatér ebbe a térségbe, hogy új, még ismeretlen roncsok nyomára bukkanjon.
Van pár dolog, amire figyelni kell a búvárszafariknál.
Ha visszük a saját felszerelést -ami tapasztalt búvároknál több, mint jellemző-, legyen rendesen karban tartva, kipróbálva.
Nem árt tartalékot vinni maszkból, maszkpántból, uszonypántból, o-gyűrűkből. A legtöbb szafarihajón van 1-2 felszerelés vésztartalékként, de erre nem jó hagyatkozni. Ne hanyagoljuk el a megfelelő neoprénruhát sem. Elsőre jól hangozhat, hogy nyáron a víz 27-28 fokos, de napi négy, akár egy órás merülés alatt ebből is ki lehet fázni. Inkább vigyél rövid helyett hosszút, vékony helyett vastagabbat, ha bizonytalan vagy benne. Van, aki egyenesen szárazruhára szavaz, de szerintem az maximum a téli időszakban lehet indokolt- akkor meg egyébként sem tervezek Egyiptommal.
Kritikus fontosságú a búvárkomputer.
Mindenképpen vigyél magaddal egyet. És nem árt, ha használni is tudod, főleg, ha nitrox légzőgázzal merülöd végig a hetet. A nitroxot személy szerint biztonságosabbnak gondolom. Ne törődj a felárával, mert annyival nem drágább, mint amennyivel jobb egy hosszú, sok merüléses búvár úton. Ne felejts el búvárbiztosítást se kötni!
Felszíni ruházatból viszont annál kevesebb kell. Egy szafarihajón laza a hangulat, lezser az öltözködés is. Pólók, rövidnadrágok legyenek, illetve néhány váltás fürdőruha- az öltöny nem elvárás az esti vacsorákhoz se. Ha azt ajánlják adott túra előtt, hogy feltétlenül vigyél magaddal vastag télikabátot, minőségi aláöltözőt, akkor valószínűleg nem a legjobb évszakot választottad a szafarizáshoz.
Végezetül itt van még egy rettentően fontos tényező: a csapat.
Megesik,hogy valaki egyedi utazóként keres egy szimpatikus szafarihajót, egy érdekes útvonalat a számára megfelelő időpontban, foglal egy helyet és bízik benne, hogy hasonló felfogású és tapasztalatú emberekkel sodorja össze a sors. Ez azért lutri, valljuk be.
Hogy mi okozhat konfliktust? Akármi, röviden. Egy ismeretlen kabintárs, aki rendetlen, vagy túl hosszan zuhanyzik, netán éjszaka filmet néz a laptopján. Egy olyan búvárcsapat, ahol túl sok a kezdő, emiatt minden érdekes, de nagyobb kihívást jelentő hely kimarad az útvonalból. Vagy ellenkezőleg, kamikaze stílusú búvárok okoznak gondot, mert fegyelmezetlenek, és emiatt konfliktus alakul ki. Vannak, akik túl sokat isznak, mások mindig lekésik a merülést, így a többieket is feltartják.
Ezért mifelénk sokkal jellemzőbb, hogy ismerős búvárokkal utazunk együtt. Messzemenően ez a biztosabb választás, bár néha ilyenkor is éri meglepetés az embert- akár kellemes, akár kellemetlen előfordulhat. Az esély mindenképp nagyobb arra, hogy ismerjük egymást, tudjuk, ki, hogy merül, és ki milyen útitárs a felszínen. Az ismerős csapatban lehet olyan ember, aki már volt adott hajón, tudja tehát, mit lehet várni.
Mert akad különbség hajó és hajó között, például az étkezések változatosságában, színvonalában.
A szakács ugyanis roppant fontos személy a hajó fedélzetén, az egyik legfontosabb. Nagyon fontosak a helyi merülésvezetők is, akik gondoskodnak arról, hogy a víz alatti kalandozásunk biztonságos legyen- feltéve, hogy mi magunk is felelősen merülünk.
A búvárszafari egyik kulcsa az, hogy a hajóra szálló vendégek tudatosak legyenek.
Tisztában kell lenniük a saját képzettségükkel, elvárásaikkal, illetve a képességeikkel. A Vörös-tenger egész hetes, nyílt tengeri merülőhelyekkel és roncsokkal tarkított útvonalain pedig ez végképp fontos.