Érdemes összeszedni, mi az, amit mi búvárként vagy tengerimádóként megtehetünk azért, hogy minél kisebb kárt okozzunk a tenger élővilágának.
Az első, minden búvártanfolyamon hangsúlyozott alapszabály az, hogy soha, semmihez nem érünk hozzá a vízben.
Ennek azért több oka is van: egyrészt az élővilág védelme érdekében teszünk így. Másrészt mi magunk is könnyen megsérülhetünk, ha mondjuk mérgező állatot fogdosunk. Szóval a legjobb az, ha soha, semmi kedvéért nem teszünk kivételt, és semmihez nem érünk hozzá. Nagyon könnyű bajt okozni akár magunknak, akár a környezetünknek.
Ehhez pedig természetesen társul az is, hogy nem hozunk ki semmit a vízből. Ami ott van, azt megnézzük- ez is fantasztikus élmény. A tengeri lényeknek víz alatt a helye, minek hoznánk ki őket, hogy elpusztuljanak, és aztán egy vitrinben porosodjanak? Ráadásul nem egy országban szigorú büntetéseket osztogatnak azért, ha valaki bármit összeszed, legyen az kagylóhéj vagy letört koralldarab.
Aki búvár, azt a tanfolyamon próbálják megtanítani arra, minél ügyesebben mozogjon, és jól lebegve semmihez se érjen hozzá.
De a tengerben csak a felszínen úszkáló, ott nézelődő emberek is jobban teszik, ha vigyázva mozognak. Így el lehet kerülni, hogy belerúgjanak valamibe, ami rossz esetben sérülést okoz embernek is, tengeri élőlénynek is.
Aki fotózik, videózik, annak is nagyon kell erre az alapszabályra figyelni. Nincs az a különleges lény, aminek a megörökítése kedvéért érdemes lenne kárt okozni. A tény az, hogy amatőrként úgysem tudunk olyan színvonalú felvételt csinálni, ami utólag igazolná az óvatlanságot.
Épp ezért teljesen felesleges például üldözni, zaklatni a lényeket. A tengeri állatok túlnyomó többségben úgyis gyorsabbak mint mi, és jobban képesek el is rejtőzni. Ha delfinek akarnak közelebb jönni, akkor szerencsénk van. De azért utánuk úszni őrült módon, hogy elkapjuk őket, felesleges próbálkozás. Sőt, valószínűleg inkább ezzel űzzük őket távolabb. Ugyanez igaz például a teknősökre is.
Ami pedig rejtőzködve él, mondjuk a polipok, murénák, kisebb rákok, nem véletlenül húzódik védett helyre. Kirángatni, fogdosni őket onnan nagyon rossz ötlet. Próbáljuk megfigyelni őket úgy, hogy nem teszünk bennük kárt. Kis türelemmel megfigyelhetjük, hogy élnek, és ha megszokják a jelenlétünket, akár kijebb is jönnek a védett üregből.
Izgalmas, hasznos dolog megismerkedni azzal, adott élőhelyen mi él, mert tudni fogjuk, mit keressünk. Azt is jó kideríteni, melyik llény számít védettnek.
Meglepő, de akár még a tengeri fű is lehet védett, teknősökről, delfinekről, cápákról nem is beszélve. Ha utánaolvasunk, kiderülhet, hogy egy kis csiga is lehet fontos, megvan az oka, miért nem hozzuk ki a vízből. Ráadásként azt is megtanulhatjuk, mi mérgező vagy veszélyes a vízben, és mit kell tennünk, ha megtörténik a baj, például medúzacsípés. Szóval új tudást szerezni mindig megéri.
Az egy érdekes kérdés, hogy mennyire környezetbarát dolog repülni, vagy autózni. Szép dolog volna nagyon tudatosnak lenni, mindenhová vonattal járni. Sok sikert kívánok azoknak, akik Bali vagy Bonaire vizeiben merülnének, és vasúttal tervezik az utazást. Ez nyilván nem reális, viszont meg lehet fontolni a tervezésnél, hogy tudunk esetleg környezetbarátabb megoldásokat választani. Például olyan helyen szállást keresni, ahonnan nem kell folyamatosan autózni a tengerhez, a búvárbázishoz.
Szót lehet ejteni a saját vizespalackról.
Ma már sokan használják ezeket utazáson is, mindennapokban is. Az is teljesen jó ötlet volt, amit egy hajóúton tapasztaltam meg: arra kérték a csapat tagjait, mindenki, akinek nincs saját vizespalackja, az először egy normál ásványvizes üveget használjon, arra írja fel a nevét, majd onnantól kezdve töltse újra. Egy búvártúrán igen sok víz fogy, ha mindenki minden alkalommal egy újabb eldobható palackból iszik, igen durva mennyiségű szemét keletkezhet. (Gyors számítás: 20 fő egy hajón, napi 3 üveg fél literes víz fogy fejenként 7 napon át- összesen 420!!!! üres műanyag flakon.)
A szívószálak kérdése túl van dimenzionálva, azt hiszem. Egyrészt: vízhez, sörhöz, borhoz, pálinkához nem is kell. Másrészt van papír, mosható fém, de láttam már lebomló anyagból készülőt is. Ez megoldható probléma- de azt sem mondanám, nem is kellene vele foglalkozni. Mindennel kell, hiszen minden apróság számít. Ha más hatása nincs, akkor legalább az, hogy mindannyiunkat emlékeztet arra, törődjünk a környezettel.
Ott vannak a korallbarát naptejek és napolajok, amelyek hatása eleinte nem olyan látványos, mint a vízben levegő műanyag hulladékoké.
Érdekesség, hogy egyáltalán nem egyértelmű, ki és milyen alapon írhatja rá a flakonra, hogy a termék “reef safe”, azaz nem árt a koralloknak. És attól, hogy nincs rajta ez a kifejezés, még lehet kevésbé ártalmas. Ez az összetevők függvénye.
Szóval akár korallbarátnak nevezi magát, akár nem, a lényeg az, hogy amiben ezek vannak, azok ártalmasak: Oxybenzone, Octinoxate, Octocrylene, Homosalate, 4-methylbenzylidene camphor, PABA, Parabens, Triclosan. Emellett kerülendő bármi, amiben nano méretű cink vagy titanium van, illetve bármi, amiben mikroműanyag van.
Aki nem akarja a címkét böngészni, annak a számára van egy kézenfekvő javaslatom: használjon minél kevesebb napolajat, naptejet. Meg kell jegyezni, egy UV szűrős póló is elég fényvédelmet ad, például. (Csak itt is felmerül azoknak a fránya mikroműanyagoknak a kérdése…) Mindenesetre az ilyen pólókat nagyon javaslom, mert hosszú távon is folyamatos védelmet nyújtanak.
Értelemszerűen tisztálkodószerekből is érdemesebb kevesebbet használni, vagy kifejezetten organikus termékeket választani. És itt is lehet böngészni a címkét az összetevők kedvéért- aki eligazodik rajta, sok furcsaságot találhat a tusfürdőjében, samponjában. Lehet, nem csak a korallok miatt érdemes tisztában lenni ezekkel, hanem úgy általában magunk miatt is?
Amiben a búvárok viszonylag jobbak, az az, hogy nem annyira jellemző a felszerelések valójában felesleges évenkénti cseréje. Sokkal inkább szervizelés van, hosszú éveken át használt dolgok, sőt, a használt felszerelések adásvétele is teljesen elfogadott- ami nyilván környezetbarátabb. Nyilván néha érződik a trend itt, hogy a gyártók már nem erőltetik annyira, hogy túl tartós legyen minden, amit piacra dobnak, de azért a búvárkodás alapvetően nem áll rosszul ezen a téren.
Izgalmas kérdés az utazásszervezés során, hogy odafigyelünk-e arra, a kinézett búvárbázis, búvárhajó természetbarát elveket követ-e?
Egyáltalán, tudjuk-e ezt ellenőrizni? Viszonylag kevés olyan szafarira jutottam el, ahol gázolaj helyett kedves sellők tartották mozgásban a hajót. De azért igenis lehet látni jó gyakorlatokat, ahol hangsúlyozzák, ne termeljünk szemetet, van lehetőség újratölteni a vizesüvegeinket, például.
Vagy ha kimegyünk a partra egy túrán, hoznak magukkal egy nagy szemetes zsákot, és a buli előtti húsz percben gyorsan, közösen összekapkodjuk a közelben levő hulladékot. Ha a merülésvezető is felszedi, zsebre vágja a víz alatt sodródó hulladékot, a vendég búvárok is megteszik.
Számomra az is pozitív, ha látom, amikor egy búvárbázis hírfolyamában felbukkannak képek részvételről szemétszedő akciókban, netán olyan fotók, amik előszezonban maguk emelnek ki beszakadt hálót, például.
Sose éreztem elpazarolt merülésnek azt, amikor hulladékot gyűjtöttünk a víz alatt.
Az ember érzi azt, hogy tesz valamit a környezetért, aztán persze érzi azt is, ez szinte semmi ahhoz képest, mennyi szemét kerül a tengerbe.
Ez alapvetően egy komoly felismerés. Csepp a tengerben (a szó szoros értelmében) amit teszünk, tehetünk. De nem felesleges, miért lenne az? Apróságok is számítanak. Néha az apróságok formálják úgy a szemléletet, hogy sokan ismerik fel, tenni kell valamit. És végül mindenki nyer: a természet is, meg mi is, mert üres kólásüvegek helyett halacskákat nézegethetünk.
Mindenesetre ha ott sodródik valami a szemed előtt, és fel tudod szedni, zsebre tudod vágni, akár ki is lehet hozni a hulladékot a vízből.
Nagyon tanulságos egyszer elmenni víz alatti szemétszedésre, mert látni, ahogy hallomszámra gyűlik össze a hulladék egyetlen délelőtt alatt, nagyon tanulságos.
Végezetül van még egy dolog. Amit megtanultál, azt meg is oszthatod. Nem a konfliktust kell keresni, de ha valami olyat látsz, ami kárt okoz, beszélgethetsz róla. Sokan nem tudják, melyik állat védett, vagy azt, minek az érintése lehet veszélyes.
A gyerekek szemléletét pedig főleg érdemes formálni, és így mire felnőnek, természetes lesz számukra, hogy semmihez nem érnek hozzá vagy saját vizes palackot használnak.
A környezetvédelem a búvárkodás területén is összetett kérdés. Kis dolgok is számítanak, de nyilván ezek egyedileg nem tesznek csodát. Ám minden apróság segít abban, hogy másként gondoljunk a tenger élővilágára, megértsük annak fontosságát, és támogassuk a védelmét. Ez vezethet el oda, hogy sokunk együttesen arra sarkalljuk a döntéshozókat, hogy nagyobb léptékben is cselekedjenek.